Marco Rossi előtt nem ismeretlen, hogyan kell megújítani a válogatottat, ha eljön az ideje. Könnyen elképzelhető, rövidesen újra szükségessé válik, ami Szoboszlai Dominik szempontjából kedvező változást is hozhat.
Marco Rossi nem először vetette fel, távozik, ha kell. Lassan két éve, hogy egy szintén rossz irányt vett selejtezősorozat végén ugyanúgy jelezte, amennyiben az illetékesek – értve ez alatt az MLSZ-t és a szurkolókat – benne látják a fejlődés gátját, nem ragaszkodik a pozíciójához. Ugyanakkor mindkétszer hozzátette azt is, szeretne urrá lenni a helyzeten.
A walesi vereség valóban fordulópontot jelentett. A kapitány a pandémia alatt megváltoztatta válogatási kritériumait. Kijelentette, képességbeli hiányosságok jellemzik a futballistáinkat, és ennek kompenzálásaként kezdte el hangsúlyozni az általa elvárt mentalitást, hogy csak azokra számít, akik pályán és azon kívül minden döntésüknél a válogatott érdekeit tartják szem előtt.
„Az egy dolog, hogy megy a szöveg: »Számomra a válogatott az első!«. De a szakmai döntések ehhez képest mást tükröznek.” „Amíg én leszek a magyar válogatott kapitánya, addig a karakterek szintjén nem lesz visszaesés, mert csak olyanokat fogok behívni, akik futnak és harcolnak.”
Sosem tudjuk üzen-e az ilyen és ehhez hasonló kiszólásokkal, és ha igen, konkrétan kinek, de a tényeket leszögezhetjük. Több mozdíthatatlannak hitt játékos, így Kádár Tamás vagy Dzsudzsák Balázs Cardiff óta még meghívót sem kapott.
Az eredmények igazolták a döntéseit: együttese szeptembertől szeptemberig 16, jobbára erősebbnek tartott ellenféllel megvívott találkozóból mindössze kettőt veszített el. Aztán hosszú szünetet követően a legutóbb ismét annak adott hangot, nem mindenki rendelte alá magát a taktikai és hozzáállásbeli elvárásainak. És megindultak találgatások a sérüléséből gyengébb teljesítménnyel visszatérő Szoboszlai Dominik szerepéről, esetleges kihagyásáról, mivel az Európa-bajnokságon nélküle állt helyt a válogatott, míg vele, nem hogy nem javult, elmaradt a korábbiaktól. Rossi egyértelművé tette: az lenne a hiba, ha kihagyná. És még valamit. Mert persze a formája jelenleg még messze nem ideális az elhúzódó felépülése után – bár bevallotta, ennél azért többet várt magától –, de a hiányérzetet más okozza.
Bármennyire is furcsa, az első Eb-selejtezőn, Szlovákiában debütáló Szoboszlaival kevésbé hatékony a csapat, mint amikor nem áll rendelkezésre. Sőt előbbi esetben saját átlagpontszámát sem éri el Rossi, míg utóbbinál némileg jobb is annál. Ezzel szemben Nagy Ádámmal a soraiban pont az ellenkezője igaz.
Természetesen a számok nem mutatják meg, milyen erős ellenfelek ellen hagytak ki mérkőzést vagy épp léptek pályára, még sincs erős torzító hatása, hiszen Szoboszlai a statisztikajavító kategóriába eső San Marino-i és az andorrai selejtezőket éppúgy elmulasztotta, ahogy a kevesebb sikerélménnyel kecsegtető Eb-t, Nagy pedig mindössze hatszor hiányzott.
Hogy miért alakult így a számaik, és hogy hogy nem érvényesülhetnek stabilan a legjobb kvalitású magyar futballista erényei, illetve miért égetőbb probléma, hogy Nagynak nincs alternatívája, arra választ egyaránt a játékkoncepció adhat. Ahogy Rossi fogalmazott, a Szoboszlaiban rejlő potenciál kiaknázáshoz megfelelő körülményeket kell számára teremteni. De az olasz edző a stabilitást látta a célravezető útnak, végképp letette a voksát az általa jól ismert három belső védős formáció mellett, hogy kellő létszámban lefedje és bebiztosítsa a kapu előtti területet, és a részfeladatokhoz keresi a kiválasztottjait. Lényegében a támadásbeli aktivitást áldozza fel, hogy cserébe az ellenfelek se alakíthassanak ki komoly lehetőségeket. Az Eb-ig egyetlen mérkőzésen sem kúszott 1,5 fölé az ellenfél – helyzetminőséget jelző – várható gól mutatója, viszont a miniállamokat leszámítva a mieink is legfeljebb 1 körüli xG-t hoztak össze. Tehát már addig is felülteljesített a válogatott, de olyan mederbe sikerült terelni a meccseket, amelyre az Eb-n már nem számíthattunk. Mit sem von le a példás helytállás értékéből, hogy az egyetlen reális reakció volt, hogy mély védekezéssel elfogadjuk az elitriválisokkal szembeni alárendeltséget. Valószínűleg ez akkor sem történik másként, ha nem dől ki tornáról mindkét támadó középpályás, mert ilyen meccsképek mellett valójában nem is érződött Szoboszlai és Kalmár kiesése.
Az elmúlt évben az esélytelen szerep tényleg jól áll(t) a válogatottnak, azonban olyannyira reaktívvá vált, hogy stratégiai változás nélkül illúzió Szoboszlai visszatérésétől támadóbb szellemű futballt várni. Ugyanakkor éppen emiatt a kezdeményezésre épülő Red Bull-iskola neveltje a komfortzónáján kívül mozog. Nem kell magyarázni, még így is jelentheti a különbséget: kiváló rúgótechnika, döntő villanások, elegendő felidézni a tavalyi őszt. Még Albániában is a nevéhez köthető a legtöbb veszélyforrás, de a támadások esetlegessé váltak, mert nem állt rendelkezésre Szalai Ádám. A célember, aki köré összpontosul az előrejáték. A megjátszása igazodási pontként szolgál, mert fel lehet készülni a következő szituációkra, amely megfelelő biztonságot nyújt, tehermentesítve a védőket is. E statikus építkezésben a fizikai és mentális ereje, valamint munkabírása – és vezér mivolta – emelte egy az egyben pótolhatatlanná.
Égető problémának tűnik, hogy ezúttal sem bevethető Szalai, mégis felfoghatjuk egyfajta lehetőségként. A katari torna idején már 35 éves lesz, a nem túl távoli jövőben meg kell találni, hogyan alakuljon át a válogatott előrejátéka. És Rossi arról is beszélt már, szeretne bátrabban játszani. Elképzelhető, a szálak egy irányba vezetnek, és rövidesen ez teremt majd Szoboszlainak ideálisabb környezetet, mert ahhoz elengedhetetlen, hogy minél többször kerüljön hozzá a labda a támadóharmadban, ahol képességei igazán érvényesülhetnek.
Adódik a kérdés, az eredményességet is szem előtt tartva megőrizhető maradna az egyensúly? Illetve, hogy meddig mehet el ebbe az irányba a kapitány, menyire teheti nyílttá a játékot, mivel még mindig nincs kéznél kellő minőségű merítés. A bevált harcmodor elhagyásának kockázatát pedig tetézi, hogy a Nemzetek Ligája A divíziójában más súlycsoportba kerülnek a mieink, míg a hátralévő négy selejtezőn kilenc pont kéne, különben alighanem – a számolgatásunk óta az osztrákok nem siettek a segítségünkre – elszállnak a vébés remények. A kvalifikációs sorozatok üdvösséget érő helyezéseinek elérése továbbra sem realitás, de pontosan Rossi megfelelő helyzetértékelésével jött össze az előrelépés, ami bizonyítja, indokolatlan lenne megvonni a bizalmat az újabb renoválás előszobájában.
